Avis Autókölcsönző hírek / sajtóközlemények


2016/09/29 - Az Avis Autókölcsönző büszke Fazekas-Zur Krisztina sikereire

A 2012-es londoni arany után idén is olimpiai aranyérmet szerzett Magyarország számára Fazekas-Zur Krisztina a női 500 méteres kajak négyes tagjaként Rióban. Az Avis Magyarország a londoni olimpia óta támogatja a magyar kajakost, aki bárhol is járjon a világon, az Avis Autókölcsönzőre mindig számíthat, ha mobilitásról van szó.

A sportolónő igazi multikulturális környezetben készül időről-időre a megmérettetésre, ugyanis Amerikában és Magyarországon is edz. Krisztina az olimpia óta sok időt tölt itthon, többek között saját alapítványa, a Bajnokok Útja Alapítvány iskolalátogatási és egyéb programjaival járja az országot. Múlt héten az Avis vecsési központjába is ellátogatott a kajakos, ahol az autókölcsönző munkatársai személyesen is megismerkedhettek az immár kétszeres olimpiai bajnokkal és aranyérmét is kezükbe vehették.

Fazekas-Zur Krisztinát továbbra is a kiváló kajakozó, Rami Zur segíti, aki edzője és férje is egyben. A kétszeres olimpikon egy másik sportágban, a szörfön állva evezésben (SUP) is rendre halmozza a sikereket.

„A versenyekre való felkészülésemet az Avis is segíti, melynek köszönhetően bárhol járok, világszínvonalú szolgáltatásokat vehetek igénybe, ez pedig nagyban megkönnyíti az utazásaimat” – jegyezte meg Fazekas-Zur Krisztina az együttműködés kapcsán.

Az Avis Magyarország büszke arra, hogy segíti a kétszeres olimpiai-, valamint a többszörös világ-, és Európa-bajnok sportoló felkészülését, és további sikeres versenyzést kíván!

2016/03/25 - Átalakulnak az utazási szokások, egyre népszerűbb lehet az autóbérlés
Többen választják az egyéni utazást, mint a csoportos üdüléseket

2016-ban várhatóan tovább erősödik az egyéni turizmus, még inkább előtérbe kerülnek a személyre szabott utazások. Az elmúlt két évben az európaiak 41%-a választott inkább egyéni utazást, és mindössze 36% csoportos üdülést, holott ezt megelőzően a szervezett utak voltak a népszerűbbek – derük ki a turisztikai iparág német szakértői és az Avis Autókölcsönző által végzett felmérésből. Az Avis saját tapasztalatai is alátámasztják ezt a tendenciát: az egyéni utak felé terelődött utazási szokások következtében az autókölcsönzés egyre hangsúlyosabb szerephez jut.

„A turisztikai iparág talán az egyik legnagyobb változással találta szembe magát az 1990-es évek óta, ami a nyaralási foglalásokat illeti. Az emberek egyre több kalandot, izgalmat és nagyobb szabadságot keresnek utazásaik során, így a szervezett üdülési csomagok egyre kevésbé vonzóak számukra” – hívja fel a figyelmet Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző ügyvezetője. Kiemeli: míg korábban a bérautókat jellemzően a reptér és a szállás közötti transzfer-utakra kérték az ügyfelek, mára a kölcsönautó a nyaralás egy kiemelten fontos tényezőjévé lépett elő. Ezáltal ugyanis garantált a szabadság alatti függetlenség és adott a lehetőség a saját utak felfedezésére, valamint élményvezetésre. „Az élményautózás nem új fogalom a szakma számára. Az Avis szakemberei tavaly a különböző nemzetközi autóipari fórumok, klubok véleményei, valamint a médiában korábban megjelent információk során 25 olyan utat azonosítottak, melyek mind vezetéstechnikai, mind pedig környezeti szempontból a világ legjobb vezetési élményét kínálják. A képzeltbeli dobogó első helyén a portugáliai Pinhăo-ba vezető N-222 Pesoda Régua végzett” – emeli ki Haraszti Géza.

Az Avis tapasztalati szerint a Top 5 európai célpont az európai turisták számára nem sokat változott, még mindig Spanyolország, Olaszország, Anglia, Franciaország és Görögország a sláger célpont. Az utóbbi időben azonban megnőtt az érdeklődés Lengyelország, a Skandináv országok és Európán kívül Dél-Afrika iránt is.

A megváltozott igényekhez kell igazodniuk a jövőben a kölcsönzőknek is, hogy minél könnyebb és egyszerűbb legyen az autók átvétele, leadása, a foglalás menete. Szélesíteni kell a szolgáltatások körét, ki kell aknázni az online felületek és a mobil alkalmazások lehetőségeit, valamint újfajta kedvezmények bevezetése is várható – véli a szakember. Tapasztalat, hogy az utazások során az ügyfelek egyre inkább igénylik az internethez való kapcsolódás lehetőségét, hogy szinte azonnal megoszthassák tapasztalataikat, élményeiket, fényképeiket. A Facebook egyik legutóbbi statisztikája szerint az utazások a hozzászólások és posztok egyik legnépszerűbb témái. A felhasználók legalább kétszer fellépnek közösségi profiljukra a nyaralás ideje alatt – összegez az ügyvezető.

2015/07/15 - Elektromos autókkal bővítette flottáját az Avis itthon
A négy új Nissan Leaf mellé a jövőben újabb járművek érkeznek

Négy új elektromos Nissan Leaf-et vásárolt flottájába a magyarországi Avis Autókölcsönző. A beszerzésnek köszönhetően jelenleg az Avis kínálja a legtöbb elektromos autót bérbeadásra az országban. A járművekhez saját töltőállomás is épül a kölcsönző újonnan átadott budapesti képviseletén, a Soroksári úton. Az új járművek júliustól már bérbe vehetők – tájékoztat Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző ügyvezetője.

2020-ig a töltőállomás hálózatot is fejlődik
„Az alternatív hajtással közlekedő járművek egyre népszerűbbek, ezért ezzel a trenddel az autókölcsönzőknek is lépést kell tartaniuk. Az uniós irányleveket figyelembe véve 2020-ig Magyarországnak jelentős fejlesztéseket kell eszközölni az alternatív, köztük az elektromos töltőállomás hálózatok kiépítésében. Várhatóan ekkora megsokszorozódik az elektromos járművek száma az utakon. A környezet tudatosság ma már az élet minden területét áthatja, így nem véletlen, hogy a vállalkozások, köztük az autókölcsönzők is cégfilozófiájuk részévé teszik a fenntartható működést” – hangsúlyozza Haraszti Géza.

Indulásként négy jármű, de hamarosan jön a többi
Indulásként az Avis Autókölcsönző négy új Nissan Leaf-et vásárolt flottájába, de az elektromos járművek számát tovább növelik majd a jövőben. A flotta megújítása mellett a működés tekintetében is jelentős lépéseket tesz a cég a fenntarthatóság jegyében. „Vecsési telephelyünkön nemrég helyeztük üzembe a napelemeket, így a szükséges energia nagy részét a jövőben megújuló forrásból nyerjük. A július elején átadott Soroksári úti irodánkat pedig szintén a fenntarthatóság szellemében alakítottuk ki, az újrahasznosítás, a szelektív szemétgyűjtés, az energiatakarékos működés alapelv a telephelyen. Ezt a filozófiát rövid időn belül minden irodánkban alkalmazzuk majd” – emeli ki az ügyvezető.

Az Avis világszerte kiemelt hangsúlyt fektet a környezetbarát működésre és az alternatív hajtású járművek kínálatának bővítésére. Európában az autókölcsönző dán üzletága rendelkezik a legnagyobb villanyautó-flottával, 861 elektromos járművével listavezető.

Egyre több helyszínen kölcsönözhető autó itthon
Július elején Szombathelyen, valamint Nyíregyházán is új képviseletet nyitott az Avis. Utóbbinak azért is van kiemelt jelentősége, mert a térségben fontos ipari park működik számos nemzetközi nagyvállalattal, így a szerződéses partnerek kiszolgálása sokkal könnyebbé válik a jövőben. Emellett Budapesten is újabb – immár a harmadik - irodával bővítette jelenlétét a cég. Az új képviseletekkel együtt 19-re bővült az Avis magyarországi irodáinak száma.

2015/04/28 - Ezeken az utakon mindenkinek vezetni kellene legalább egyszer!
A világ legjobb útszakasza a portugáliai Pinhăo-ba vezető N-222 Pesoda Régua

Évek óta eltérő eredmények születnek arról, hogy melyik a világ legjobb vezetési élményét kínáló útszakasza, mind vezetéstechnikai, mind pedig környezeti szempontból. Elismert szakértőkkel közösen az Avis Autókölcsönző szakemberei különböző nemzetközi autóipari fórumok és klubok véleményei, valamint a médiában korábban megjelent információk során 25 olyan utat azonosítottak, melyek megfelelhetek ezeknek a kritériumoknak. Ezt követően egy speciális képletet alkalmazva tesztelték és sorrendbe is állították azokat. A képzeltbeli dobogó első helyén a portugáliai Pinhăo-ba vezető N-222 Pesoda Régua végzett.

Az Avis Autókölcsönző szakemberei az AvisDriving Ratio (ADR) kutatóival és szakértőivel közösen egy olyan képletet (Avis Route Formula) dolgoztak ki, mely segítségével vezetéstechnikai szempontból tudományosan is tesztelhetővé vált a világ 25 legszebbnek tartott útszakasza. A fejlesztéshez felkérték a Warwick Egyetem atomfizikusát, Mark Hadley-t, aki meghatározta a tesztelendő utak jellegzetességeit a vezetési stílus, az átlagos gyorsulás, a keresztgyorsulás, a fékidő és a távolság vonatkozásában. A speciális, az autó típusát is figyelembe vevő képlet az Avis presztízsflottájának egész sorára készült el: a Porsche Carrera 911, a Jaguar XKRS és a Mercedes E350 is saját formulát kapott. A gyakorlatban a legendás Forma-1-es pályatervező Hermann Tilke az ismert hullámvasút-tervezővel, John Wardley-vel közösen tesztelte a képletet.

„Az autóvezetésnek 4 fontos tényezője van: gyorsulás, vezetés, kanyarodás és fékezés. A kiváló teljesítmény feltétele ezen tényezők megfelelő egyensúlya. A gyorsulás, sebesség mellett a táj szépsége, valamint a kanyarok egyaránt próbára teszik a vezetési képességet. Az Avis Route Formula megalkotásakor a szakemberek pontosan kiszámolták az egyes komponensek megfelelő egyensúlyát egymáshoz viszonyítva és ennek segítségével vizsgálták az egyes utakat” – tájékoztat Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi ügyvezetője.

A világ legjobb útja
A teszt eredménye szerint a legjobb út a világon, az N-222-Pesoda Régua Pinhăo felé Portugáliában, mely a Douro folyó mentén fut és lélegzetelállító kilátást nyújt a környező hegyekre, a táj borászataira, valamint Pinhăo városára és a képlet alapján is kiváló 11:1-es eredményt hozott (11 másodperc egyenes szakasz jut egy másodpercnyi kanyarra). „Ez az idő pont elegendő arra, hogy a sofőr megcsodálhassa a környező tájat, mielőtt beér a következő kanyarba, ugyanakkor kihívásokkal teli vezetési élményt is kínál” – mondta el Haraszti Géza. Hozzátette: a 27 km-es útvonalon 93 kanyar követi egymást, gyakran változó szögekben.

A második helyen a kaliforniai Highway 1 Castroville-ből Big Sur-ba vezető szakasza végzett 8,5:1-es egyenes szakaszú és kanyar aránnyal. A világ harmadik legjobb útja az angliai A535, amely Holmes Chapel-ből vezet Alderley Edge-be, az egyenes szakaszok és kanyar másodperc aránya 8,4: 1. Azoknak a sofőröknek, akik a valódi kihívásokat keresik, a japán Romantic Road-ot ajánlják a szakértők, ahol a hajtűkanyarokkal tarkított szakaszon 2:1 az optimális egyenes-kanyar arány. Európában, Olaszország Amalfi-partja még ennél is izgalmasabb, éles kanyarokban gazdag vezetést kínál 1:1-es aránnyal. Ha valaki viszont inkább csendes, kevésbé izgalmas, de különlegesen szép környezetben futó utat választatna, akkor a legnyugodtabb a floridai Overseas Highway Long Key (1240: 1) az Egyesült Államokban.

Az Avis a sofőrök véleményére is kíváncsi
Az eredményhirdetéssel párhuzamosan az Avis Autókölcsönző versenyt hirdetett, melyben keresi a sofőrök által különösen szépnek és izgalmasnak tartott utakat világszerte. A pályázatra bárki jelentkezhet a www.avisbestroad.com oldalon május 11-ig. A részvételhez elegendő egy videót vagy egy fotót feltölteni az adott útról. A fődíj egy egyhetes portugáliai utazás és élményvezetés a világ legjobb útján egy Mercedes-Benz-zel.

A Top25 útszakaszról és a versenyről bővebben: http://www.avisbestroad.com

2015/04/23 - Újra a hazai utakon a tűzpiros Alfa Romeo 4C
A stílusos szupersport autót most bárki ismét kölcsönveheti az Avis-től

A tavasz beköszöntével újra bérelhető Alfa Romeo 4C Magyarországon. Az Avis Autókölcsönző tavaly ősszel mutatta be a flottájába vásárolt olasz autót, mely a 2013-as év legjobban várt sportautója volt. Az Avis az első kölcsönző itthon, amely ilyen járművet kínál.

A cég nem titkolt célja egy felsőkategóriás, exkluzív flotta kialakítása, melynek méltó első darabja az olasz márka szupersport autója. Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző ügyvezetője elmondta: az ügyfelek részéről is egyre többször érkezik érdeklődés egyedi autók iránt, így született meg a döntés a piros Alfa Romeo 4C mellett. Ebből a típusból évente 3500 darabot gyártanak, melyből mindössze 1500 kerül az európai piacra. Ezek a számok jól mutatják, hogy kis szériás autóról van szó, melyre elég sokat kell várni.

„Az autó tavaly ősszel érkezett meg hozzánk, így viszonylag rövid üzemidő után télre a garázsba került, hiszen a valódi szezonja tavasztól őszig tart. Míg ősszel a pár hetes időszak alatt csak magyar ügyfelek bérelhették ki, tavasztól a nemzetközi ügyfelek is kölcsönözhetik. Az első érdeklődők már bejelentkeztek és az autó angol nyelvű kölcsönzői aloldalát is egyre többen nézegetik” – tájékoztat Haraszti Géza. Hozzáteszi: tavaly mintegy 500 ezerrel több külföldi érkezett a Liszt Ferenc repülőtérre és várható, hogy ez a szám idén tovább nő. „Biztosak vagyunk benne, hogy lesz igény az autóra, a prémium légitársaságokkal való együttműködés, a növekvő utaslétszám és a beérkező megkeresések mindenképpen bizakodásra adnak okot” – összegez az ügyvezető. Minden feltétel adott tehát ahhoz, hogy sikeresen zárja első teljes szezonját a Magyarországon autókölcsönzőből elsőként bérelhető Alfa Romeo 4C és tovább öregbítse az Avis hírnevét.

Az Avis éves szinten idén 4-5 százalékos árbevétel növekedéssel számol.

2015/02/16 - Mind céges, mind magánoldalról nő a bérautók iránti kereslet
Négy új irodát nyit az Avis

Pozitív irányba mozdult el az autókölcsönző piac tavaly; mind a céges, mind a magán oldalról nagyobb kereslet mutatkozott a bérautók iránt. Elsősorban azok a kölcsönzők realizálhattak nagyobb forgalmat, akik a minőségi szolgáltatásnyújtásra kiemelt hangsúlyt fektetnek, mivel az igény főleg a komplexebb szolgáltatások iránt nőtt. Az Avis éves szinten idén 4-5 százalékos árbevétel növekedéssel számol, a piac változásaira reagálva pedig négy új irodával bővíti hálózatát februárban – tájékoztat Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője.

A megbízható szolgáltatókat keresik a bérlők
Az autókölcsönző piac folyamatosan változik, a tavalyi évben valamelyest ismét csökkent a szolgáltatók száma, tisztult a kínálat. A bérlők a megbízható kölcsönzőket és a komplexebb szolgáltatást keresik, biztosítással, asszisztenciával, minőségi autókkal. Így csak azok a cégek tudnak versenyképesek maradni, akik megfelelnek ezeknek a kritériumoknak és rövid időn belül le tudják követni az autókölcsönző piac, valamint az igények változásait.

Tavaly a vállalati és a magánbérletek száma is nőtt
Egyrészt vállalati oldalról nőtt a bérautók iránti igény tavaly Magyarországon. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a gazdaságban tapasztalható és előre jelzett pozitív változások hatására egyes cégek bővültek, nőtt a bevételük és olyan szolgáltatásokra is beruháznak, mint például az autókölcsönzés. Emellett tavaly körülbelül 500 ezerrel több külföldi érkezett a repülővel Magyarországra, így a vállalati mellett a magánbérletek is növekedtek.

Az Avis bővüléssel reagál
Az Avis-nél a január a tavalyi évhez hasonlóan alakult és úgy tűnik, a február is követi ezt a trendet. „A piaci igényekre válaszolva 4 új kölcsönzőt nyitunk vidéken hétfőn, a bővüléssel és az új működési modellünkkel márciustól már növekedéssel számolunk” – fogalmaz az ügyvezető. Hozzátette: az új irodák Gyöngyösön, Pakson, Miskolcon és Veszprémben kezdik meg működésüket, utóbbi két helyszínen különösen a vállalati oldalról mutatkozik igény a szolgáltatásaik iránt.

Vidéken is elérhető, komplex szolgáltatások
„Mind a négy vidéki iroda rendelkezik már tapasztalattal autókölcsönzésben, megvan a saját flottájuk és ügyfélkörük. Azáltal, hogy a jövőben az Avis égisze alatt működnek egyrészt növekvő ügyfélkörrel számolunk. Másrészt a megnyíló irodák olyan minőségi, komplex szolgáltatásokat nyújthatnak majd ügyfeleiknek, amilyeneket egy megbízható, nemzetközi autókölcsönző kínál, beleértve például a határon átnyúló asszisztencia szolgáltatást. Ezáltal az országban további négy vidéki városban érhetőek el azok a szolgáltatások, amelyekre mind céges, mind magánoldalról igény mutatkozik” – összegez Haraszti Géza.

2014/09/30 - Alfa Romeo 4C az Avis hazai flottájában
Sportosan, stílusosan az utakon

Bemutatta Alfa Romeo 4C típusú autóját az Avis Autókölcsönző. A tavalyi év legjobban várt sportautója október elsejétől már elérhető a cég kínálatában. Az Avis az első kölcsönző Magyarországon, amely ilyen járművet vásárolt flottájába. A cég nem titkolt célja egy felsőkategóriás, exkluzív flotta kialakítása, melynek méltó első darabja az olasz márka luxusautója.

„A nagyobb, piacvezető autókölcsönzők kínálatában többnyire ugyanazok az autók érhetőek el, a különbséget a hozzáadott szolgáltatások, szerviz adja. Úgy döntöttünk, mi az autóparkunkkal is szeretnénk megkülönböztetni magunkat, kikerülve ezzel a tucat kategóriából” – fogalmazott Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője. Hozzátette: az Avis az elmúlt időszakban a jobb felszereltségű, minőségibb autók irányába építette flottáját. A visszajelzések alapján úgy tűnik, eredményes ez a stratégia. Emellett az ügyfelek részéről is egyre többször érkezett érdeklődés egyedi autók iránt, így született meg a döntés a piros Alfa Romeo 4C mellett.

Haraszti Géza elmondta: a szín nem volt kérdés, egyrészt ez a „hagyományos Alfa szín”, másrészt pedig tökéletesen összecseng az Avis színeivel. Ez az autó maga a sportosság, egyediség és stílus egyben. Vadonatúj fejlesztés kategóriájában, nem véletlenül tartják a tavalyi év legjobban várt sportautójának. Egyedisége a konstrukciójában rejlik, melynek köszönhetően kisebb motorral is igazi sportélményt nyújt. Nem egy nagykategóriás jármű, ezért ár/érték aránya is jóval kedvezőbb.

Évente 3500 darab Alfa Romeo 4C-t gyártanak, ebből mindössze 1500 kerül az európai piacra. Ezek a számok jól mutatják, hogy kis szériás autóról van szó, melyre elég sokat kell várni.

„Eleinte a magyar piacról várunk inkább érdeklődést, de tavasszal, amikor valójában egy ilyen autónak indul a szezonja, már a nemzetközi ügyfelek számára is elérhetővé tesszük a kölcsönzést. A Liszt Ferenc reptéren folyamatosan nő az érkező külföldi, fizetőképes utasok aránya. A már meglévő kapcsolataink mellett további prémium légitársaságokkal is folyamatban van együttműködés, így biztosak vagyunk benne, hogy lesz kereslet az autóra”– összegez az ügyvezető.

Az Avis Autókölcsönző 2013-ban 10%-kal bővítette munkavállalói létszámát. A cég idén 5-6 százalékos árbevétel növekedést tervez.

2014/07/22 - Kedveltek a magyarországi autógyárak modelljei az autókölcsönző flottákban
Az Avis gépkocsiparkjának több mint 20 százaléka itthon gyártott autókból áll

A Magyarországon gyártott gépkocsikból nem csupán a hazai és külföldi autókereskedésekbe jut. A világ egyik vezető, hazánkban is meghatározó autókölcsönzőjének ügyvezetője a flotta kialakítása során kiemelten fontos szempontnak tartja, hogy a hazai autógyárak modelljei minél nagyobb arányban jelenjenek meg a cég kínálatában. „A magyar gazdaság növekedésének elengedhetetlen feltétele, hogy a hazánkban készült termékekre ne csak külföldön, hanem itthon is legyen kereslet, ez pedig nagymértékben az országban működő cégek hozzáállásán múlik” – fogalmaz Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője.

300 millió Ft magyar autókra
Az Avis flottájában az összes Magyarországon gyártott márka szinte minden modellje megtalálható. A teljes gépjárműpark több mint húsz százalékát hazai gyárakban készült autók adják, ez jelenleg több mint 90 modellt jelent. Beruházási értékük több mint 300 millió forintot tesz ki, a bővülés pedig folyamatos. Az egyes modellek automata és manuális váltóval szerelt változatai egyaránt elérhetőek a kölcsönzőnél.

A Suzuki is pont olyan népszerű, mint a Mercedes vagy az Audi
A hazánkban készült autók a külföldi és hazai bérlők körében is kedveltek. Míg a kisebb modelleket elsősorban a turisták, addig a felsőkategóriás autókat az üzleti körből érkező bérlők keresik. A Mercedes CLA, mely a hazánkban működő kölcsönzők közül kizárólag az Avis-nél érhető el, kategóriájában olyan népszerű, hogy szinte folyamatosan használatban van. A kisebb autók iránt, mint például a Suzuki Swift vagy a SX4 a nyári időszakban hatalmas a kereslet, az automataváltós S Cross pedig kiemelten kedvelt azok körében, akik olyan országból érkeznek, ahol az automataváltó az elterjedt. Az üzleti kategóriában szintén nagyon keresett a Mercedes B Class és az Audi A3 limuzin is, mely szintén egyedül az Avis kínálatában érhető el itthon.

Fontos a hazai gyártóbázissal rendelkező cégekkel való együttműködés
Haraszti Géza úgy véli, egy-egy vállalkozásnak kiemelt célja kell, hogy legyen, hogy vásárlásaival támogassa azokat a vállalatokat, cégeket, melyek az adott országban működnek és a lehetőségekhez mérten minél nagyobb arányban „hazait” vásároljon, ne pedig egy másik ország GDP-jét növelje a vásárlás által. Ennek szellemében az Avis gumiabroncs beszállítója is egy olyan cég, mely Magyarországon is rendelkezik gyártóbázissal.

A belföldi és a külföldi forgalom is erősödött
Haraszti Géza elmondta: az Avis az év első 6 hónapjában a belföldi és külföldi bérleteknél is forgalomnövekedést könyvelhetett el, összesen 26%-ot. A belföldi bérbeadások száma 35%-kal, a külföldi, kifelé irányuló foglalások közel 23%-kal nőttek. A flotta bővítése a közelgő Forma-1-es futam miatt most még erőteljesebb, a kereslet a kisbuszok iránt sosem volt akkora még, mint idén.

2014/05/20 - Fellendülőben a hazai autókölcsönző piac
Budapest mellett vidéken is növekedés tapasztalható

Jól kezdte az évet a hazai autókölcsönző piac, a pár éve még csak előre jelzett minőségi szolgáltatásnyújtás irányába történő elmozdulás mára határozottan érzékelhető. A belföldi és külföldi forgalmat egyaránt növekedés jellemzi, elsősorban az üzleti ügyfeleknek köszönhetően, azonban a magánszemélyek bérletei is nőttek az előző évekhez képest. A személyautók mellett a minibuszok is népszerűek – fogalmaz Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője.

Minőség, enyhén növekvő forgalom jellemzi a piacot
Azok az autókölcsönző cégek – mint például az Avis - amelyek a korábbi, nehezebb években is kitartottak amellett, hogy szolgáltatásaikat a minőség irányába mozdítsák el, most növekvő keresletet realizálhatnak. Különösen az üzleti ügyfelek körében érezhető a változás, nőttek az igények és a megrendelések is a cégek részéről, ez pedig növekvő üzletmenetet generál. „Jól látható továbbá a vidék fejlődése, a teljes forgalom alakulásában egyre nagyobb szerepet játszanak ezek az irodák. Áprilisban az Avis is tovább bővítette országos hálózatát, a váci és tatabányai iroda megnyitásával jelenleg 13 városban, 14 helyszínen érhetőek el szolgáltatásaink. Egyre inkább úgy tűnik, mérséklődik Budapest központi szerepe és a vidék is előre tör a piacon” – hangsúlyozza a szakember. Az egyes kölcsönzők emellett kezdik megtalálni azt a méretet, amellyel eredményesen működhetnek. Várhatóan egész évben folytatódik ez a tendencia.

A belföldi és a külföldi forgalom is erősödött
Haraszti Géza elmondta: az Avis az év első 4 hónapjában a belföldi és külföldi bérleteknél is forgalomnövekedést könyvelhetett el. A belföldi bérbeadások száma 28%-kal, a reptéri mintegy 4%-kal nőtt. A külföldi, kifelé irányuló foglalások esetében ez az arány 20%-ot tesz ki. A növekedés mindkét esetben elsősorban a céges ügyfeleknek tudható be, de a magánszemélyek bérleteinek száma is nőtt. A hétvégi bérletek egyre népszerűbbek, illetve sok a visszatérő ügyfél is. Ennek oka a kedvező árakban, a minőségi szolgáltatásokban, valamint az előremutató üzletpolitikában rejlik” – véli az ügyvezető.

Az Avis Autókölcsönző 2013-ban 10%-kal bővítette munkavállalói létszámát. A cég idén 5-6 százalékos árbevétel növekedést tervez.

2014/02/27 - Félmillióval több külföldi turistát várnak idén a Liszt Ferenc repülőtérre
Az autókölcsönzők is forgalomnövekedésre készülnek

Idén várhatóan félmillióval több külföldi turista érkezik majd Magyarországra repülővel. A szállodák és az autókölcsönzők is mozgalmas évre számítanak, a megváltozott igényekhez azonban minden szektornak igazodnia kell. A hazánkba érkező külföldiek körét vizsgálva úgy tűnik, a németek egyre kevésbé, míg az oroszok, angolok és csehek egyre szívesebben látogatnak hazánkba – fogalmaz Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője. Budapest olcsó desztináció a külföldiek szemében, egyre több a „hátizsákos” turista, ennek azonban ára is van.

Félmillióval több külföldi turista a reptéren
A Budapest Airport 2014-ben félmillióval több érkező utast vár Magyarországra, mint tavaly. 2013-ban az érkezők száma szinte teljesen megegyezett a 2012-es adatokkal, idén azonban növekedés várható. Ennek egyik oka a fapados gépek arányának növekedése, valamint a fiatal turisták fokozott érdeklődése elsősorban Budapest iránt. „Rájuk jellemző, hogy országon belüli viszonylag sokat, azonban vegyesen költenek, egyes szolgáltatásokat nem vesznek igénybe, így például nem bérelnek autót, de étteremben és szórakozóhelyeken, fürdőkben többet költenek” – emeli ki a szakértő. Hozzáteszi: a reptéren a tavalyi évben egyébként az érkező utasok is többet költöttek, mint 2012-ben.

Kevesebb német, több orosz és cseh turista
2007 óta évről évre kevesebb a német turista a hazai szállodákban, vendégéjszakáik száma drasztikusan visszaesett, tavaly például 6 százalékkal 2012-höz képest. Folyamatosan nő viszont az orosz turisták aránya, tavaly 26 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek nálunk, mint az azt megelőző évben. Haraszti Géza elmondta, a Top10-es listában benne vannak még az angolok és az amerikaiak, illetve új belépőként a csehek, akik szintén egyre szívesebben látogatnak Magyarországra.

A fejlesztések is húzzák a turizmust
A szállodaipar szobaár-bevételeinek kétharmadát továbbra is a külföldi turisták vendégéjszakái adják, annak ellenére, hogy a belföldi turizmus is élénkül. Budapest fontos desztinációvá vált a külföldiek szemében, ez egyrészt köszönhető annak, hogy egyre több neves külföldi lapban jelenik meg pozitív ajánló Budapestről, másrészt pedig a hazánkban zajló beruházások is élénkítik a forgalmat. A 2014-ben lezáruló fontosabb fejlesztések a külföldiek számára is vonzóvá teszik Magyarországot. Idén a Tavaszi Fesztivál is nagyobb támogatáshoz jut, ez valószínűsíthetően meglátszik majd a külföldi marketingköltésekben is. Vidéken elsősorban a gyógyturizmus – például Hévíz - vonzza a külföldieket.

Régiós szinten olcsónak számít hazánk
A hazai szállodák árai ugyan valamelyest emelkedtek az elmúlt években, európai és régiós szinten mégis alacsonyak, melynek egyik kevésbé pozitív hozadéka, hogy a külföldiek szemében Budapest és hazánk olcsó úticélként szerepel. Ez elsősorban a szállodák üzleti vendégkörére hat negatívan, és ennek ellensúlyozásában egyelőre a külföldi sajtó sem bizonyul partnernek. Az „olcsóság” további következménye autókölcsönzői szemmel, hogy elsősorban „hátizsákos” turisták érkeznek hazánkba, akik ha bérelnek is autót, a kisebb járműveket keresik. „Jelenleg a flották megfelelő kisautó aránya lehet a sikeresség egyik kulcsa. Az Avis felkészült a megváltozott igényekre és növelte a kisebb járművei számát, így 50 százalékkal tudta javítani ebben a kategóriában a rendelkezésre állását a tavalyi évhez képest. Üzemeltetés szempontjából ez annyiban előnyös, hogy nem a nagyobb autókat kell megvásárolni és olcsóbban kiadni, ez pedig eredményjavuláshoz is vezethet” – véli Haraszti Géza.

A hazai autókölcsönző piac kezd helyrebillenni
A tavalyi év a korábbi évekhez hasonlóan vegyes képet mutat az autókölcsönzőket vizsgálva. Úgy tűnik azonban, hogy kezd helyreállni a piac, a „kevesebb cég – kevesebb autó” trend pozitív irányba mozdította az iparágat. Az egyes kölcsönzők kezdik megtalálni azt a méretet, amellyel eredményesen működhetnek. Az idei évben várhatóan folytatódik ez a tendencia. „Azok a kölcsönzők, amelyek fejlődtek és fejlesztettek az elmúlt években, erősíthetik pozíciójukat és javíthatják eredményeiket. Esetenként azok kárára, akik még mindig pénzhiányban küzdenek, illetve az árfolyamváltozások negatív hatásaira nem megfelelően és nem időben reagáltak. Az idei évben a kisebb autók bérlete fog dominálni, illetve úgy tűnik, hogy a Magyarországról külföldre utazók is többet bérelnek majd. Nálunk januárban 50 százalékkal nőtt a külföldi bérletek száma a tavalyi év hasonló időszakához képest” – összegez az Avis ügyvezetője.

2013/11/18 - Hiányosak egyes autókölcsönzők netes árai
A cégek valójában nem átvernek, hanem lecsupaszítják áraikat

Sokszor hallani és olvasni arról, hogy autókölcsönzők hogyan „édesgetik magukhoz” ügyfeleiket áraikkal, különösen külföldön. Valójában a legtöbb esetben egyszerű reklámfogásról van szó, ezért nagyon fontos hogy foglalás előtt minden költséget alaposan megvizsgáljon a bérlő - fogalmaz Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője.

Az autókölcsönzések egyre nagyobb részét - különösen külföldi foglalásoknál – bonyolítják online a bérlők. Az árak, akárcsak a fapados repülőutak esetén azonban a legtöbbször lecsupaszított árak. „Ilyenkor a jegyárakat látja a vásárló, ehhez jönnek még a reptéri illetékek, a csomagfeladási díjak stb. Összeadva világossá válik, hogy a legolcsóbbnak tűnő szolgáltató lehet, hogy nem is a legjobb ár-érték arányú jegyet kínálja. A fapados társaságoknál viszont ezt már megszokták az utasok. Ugyanígy érdemes alaposan utánajárni az autókölcsönzők árainak is” – javasolja Haraszti Géza.

A szakember kiemeli: a bérlők értelemszerűen elsősorban ár alapján keresnek, ha bérautót kívánnak igénybe venni. Ezt a kölcsönzők is jól tudják, így azokat „lecsupaszítják”, hogy a találati listákon minél előrébb kerüljenek. Kis odafigyeléssel viszont jól látható, hogy ezek az árak nem fedezik a cégek költségeit, hanem általában az alapszolgáltatás árai. Ehhez olyan plusz költségek adódnak, mint például a biztosítás, igény esetén a gyerekülés, vagy az, ha az autót nem csak egy, hanem két fő kívánja vezetni az utazás alatt. Ezt követően kerekedik csak ki a végső ár, amely valójában a kölcsönzők költségeit is fedezi. Az ügyfélnek tehát tisztában kell lenni azzal, hogy mit tartalmaz a feltüntetett összeg, és mi az, amire szüksége van a biztonságos közlekedéshez.

„Az Avis esetében a foglalások mintegy 40 százaléka érkezik online. A minőségi szolgáltatást kínáló autókölcsönzőknél, így nálunk is az alapelv az, hogy az árak nem tartalmaznak rejtett költségeket. Így nem kerülünk ugyan előre a keresőkben, de minden elemet beépítünk az árba, ez pedig a minőségi szolgáltatás egyik mérföldköve. Azok a cégek, akik ennek a filozófiának mentén szervezik működésüket, hosszú távon növekedést érhetnek el. Az Avis-nél a tavalyi év ugyanezen időszakához képes közel 25 százalékkal nőtt a forgalom szeptember-októberben, amihez úgy vélem, a tiszta árképzés is hozzájárult” – tájékoztat Haraszti Géza.

Ezzel ismét eljutottunk az autókölcsönzés egy nagyon fontos alapelvéhez, a minőségi szolgáltatásnyújtáshoz, amely felé minden piaci szereplőnek el kell mozdulnia, ha a jövőben is sikeres kíván maradni. Ugyanilyen fontos a folyamatos fejlődés és az ügyféligények változásaira történő reagálás, a biztonságos vezetési körülmények megteremtése. „Mi például arra törekszünk, hogy autóinkban legyen tempomat, ezzel csökkentve a gyorshajtás veszélyét. Egyre több bérautónk van telefonos kihangosítóval is felszerelve, egyrészt mert igénylik az ügyfelek, másrészt pedig ezáltal is igyekszünk biztosítani a szabályos, biztonságos vezetés élményét ügyfeleinknek” – összegez az Avis ügyvezetője.

2013/09/16 - Itthon még mindig szezonális üzlet az autókölcsönzés
Az ősz legfőbb kérdése: ki veszi meg a feleslegessé vált autókat

Sikeresen zárták az autókölcsönzők a nyári szezont: a legtöbb autót idén is a Forma-1 ideje alatt adták bérbe, a forgalom ezen a hétvégén duplájára nőtt a reptéri átvételi pontokon. A következő időszak fő kérdése, ki veszi meg a feleslegessé vált autókat, és mennyire gördülékenyen szervezi meg az ezzel kapcsolatos logisztikai feladatokat egy-egy cég. Magyarországon ugyanis az autókölcsönzés még mindig szezonális üzlet, a kereslet ősztől visszaesik, a flottákat pedig ehhez kell igazítani - fogalmaz Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője.

A nyár sikere döntő jelentőségű
Magyarországon az autókölcsönzés még mindig szezonális üzletnek számít, a bérautót kínáló cégek forgalma a nyár közepére megtöbbszöröződik. "Míg korábban a januári flottákhoz képest nyáron dupla akkora gépjárműparkkal dolgoztak a kölcsönzők, mára ez az arány visszaesett, jelenleg mintegy 30-60 százalékkal több autóra van szükség ebben az időszakban, cégtől függően" – mondta el Haraszti Géza. Kiemelte: aki sikeresen akarja működtetni a kölcsönzőjét, annak nyáron kell a topon lenni.

Nyáron a bérletek hossza is nő
Az EU-ban több országban is szezonalitás jellemzi az iparágat, Svájcban télen, Görögországban nyáron, Angliában pedig karácsony idején, illetve nyár végén adják bérbe a legtöbb autót. Ausztria szerencsés helyzetben van, a nyár és tél is erősnek mondható autókölcsönzés szempontjából. "Magyarországon idén nyáron magas kihasználtsággal működtek a kölcsönzők, sok helyen autóhiány is kialakult. Ilyenkor előfordult, hogy az ügyfél egy másik városban tudta csak felvenni autóját. Nyáron a bérletek hossza is kitolódik, nem ritka a 10-20 napos kölcsönzés, míg üzleti időszakban az átlagos bérlési idő 4-5 nap" – tájékoztat a szakember.

A Forma-1 idén is csúcsra járatta az iparágat
Az idei nyár csúcsát idén is a Forma-1-es magyar nagydíj jelentette, ebben az időszakban mintegy ezerrel több bérlő jelentkezik Ferihegyen autóért, de a belvárosi irodák forgalma is erősödik. "Jellemző ilyenkor a bérletekre az is, hogy az ügyfelek tovább maradnak, egybekötik a nyaralást a Forma-1-es futammal. Az Avis kihasználtsága 92 százalékon mozgott ebben az időszakban, több Forma-1-es pilóta is tőlünk kölcsönzött autót" – közölte Haraszti Géza. Hozzátette: a kisbuszokkal is forgalmas szezont zárt az iparág, azonban több is volt a baleset, hiszen nem mindenki vezet minden nap több személyes minibuszt.

Most a racionalizálás időszaka következik
Az ősz fő kérdése minden hazai autókölcsönző számára, hogy a nyárra felduzzasztott flottából hogyan vonja ki a lehető legjobb logisztikával a feleslegessé vált autókat. Az a kölcsönző, amelyik nem elég gördülékeny, és nem egyezteti össze megfelelően az ügyféligényekkel az eladásokat, könnyen megégetheti magát. "Az Avis-nél egyelőre úgy tűnik, hogy a csökkenés nem lesz drasztikus, az ügyfelek aktívabbnak bizonyulnak és új partnerekkel is leszerződtünk. A jó logisztika és tervezés azonban számunkra is kulcsfontosságú. A piacra dobott autók körülbelül 75 százaléka kerül ilyenkor külföldre, nagykereskedőkhöz, importőrökhöz, de magánszemélyekhez is jut belőlük" – összegez az Avis ügyvezetője.

2013/06/21 - Továbbra sem stabil a hazai autókölcsönzési piac
Az Avis forgalomnövekedést tapasztal a Liszt Ferenc repülőtéren

Átalakulóban van a hazai autókölcsönzési piac, a veszteséges, elöregedett flottájú kölcsönzők 20-25 százalékkal csökkentették kapacitásukat vagy kivonultak. Ezeknek a cégeknek a korábbi ügyfelei a minőségi és kapacitással rendelkező kölcsönzőkhöz pártoltak. Összességében a bérautót kínáló vállalkozások reptéri megrendelései az idei évben 11 százalékkal nőttek, mely elsősorban annak köszönhető, hogy az év első öt hónapjában két százalékkal több utas érkezett a Liszt Ferenc repülőtérre - fogalmaz Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője.

A budapesti reptéren is nő a forgalom
A budapesti reptéren tapasztalt utasforgalom növekedés, így az érkező utasok nagyobb aránya miatt éles árverseny jellemző a piacon. A franchise-ban működő kölcsönzők észrevehetően előnyben vannak – Magyarországon öt ilyen cég van jelenleg – egyrészt mert külföldről is kapnak megrendeléseket, másrészt a rendszer kötelezi őket a garancia betartására (minőség, szolgáltatás színvonala), ez pedig az ügyfeleknek kiemelten fontos” – tájékoztat a szakember. A piac a franchise oldalon is átrendeződni látszik, hamarosan várható egy nagy nemzetközi autókölcsönző megjelenése Magyarországon. „A cég egyértelműen erős terjeszkedést folytat Európában és most Közép-Kelet Európa felé vette az irányt. Várhatóan hazai megjelenése felpezsdíti a jelenlegi helyzetet, a többi szereplő kíváncsian várja, hogy milyen új szemléletet, értékesítési technikát hoz be az országba, ha lesz ilyen, és milyen pozíciót sikerül megfognia. A forgalmat mindenképpen átírja” – véli az Avis ügyvezetője.

Sláger a kisbusz
Haraszti Géza elmondta: az idei nyár slágere a kisbusz, a tavalyi foglalásokat már most meghaladja az idei. Annak ellenére kijelenthető ez, hogy továbbra is kevés az előfoglaló, a nyaralók általában az utolsó pillanatban döntenek a bérautóról. A Forma 1-es futam idejére idén is kiemelt az érdeklődés, az Avis foglalási is telítettek erre az időszakra. „Az idei nyár egyébként is mozgalmas időszaknak ígérkezik az autókölcsönzők életében, több multinacionális, illetve nagyobb vállalat írt ki tendereket hazai és nemzetközi szintre egyaránt. Sok az egyedi igény, ezeket pedig csak azok a cégek fogják tudni kielégíteni, akik maximálisan rugalmasak.” - hangsúlyozza a szakember.

Fiatal flottákra van szükség
A hektikus piaci körülmények ellenére folyamatosan fiatalítja gépjárműflottáját az Avis, ennek köszönhetően mára a legfiatalabb gépkocsiparkkal rendelkezik a hazai piacon. A cég a közelmúltban elnyerte az egyik legnagyobb hazai autóipari vállalat megbízását. „A megállapodásnak köszönhetően újabb lendületet vett az új autók beszerzése, májusban a flotta 20 százaléka megújult, átlagéletkora 5 hónap, összesen pedig 10 százalékkal bővül az év végére” – mondja Haraszti Géza. „Ennek, illetve a piac változásainak köszönhetően érezzük az ügyfélszám növekedését is, így az első félév stagnálását követően a második félév határozottan erősebb lesz. A tapasztalat az, hogy az ügyfelek hosszabb időre szerződnek ” – összegez az Avis ügyvezetője.

2013/04/03 - A Távol-Kelet lesz az idei nyaralószezon favoritja
Ázsia, Izrael és Bulgária is népszerű úti cél a magyarok körében

A magyarok jellemzően utazásaik előtt az utolsó pillanatban foglalnak bérautót, általában az alacsonyabb árkategóriából. Kínában európai jogosítvánnyal nem lehet vezetni, Kubában még nem történt meg a kölcsönzői piacnyitás, Európában, Ausztráliában, Észak-Amerikában és Dél-Afrikában viszont minden nehézség nélkül bérelhető autó - fogalmaz Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője.

Spórolhat, aki időben gondoskodik bérautóról
Az előrejelzések alapján az utazási irodák a tavalyihoz hasonló forgalmat bonyolítanak majd idén is, sőt az előfoglalások száma némi növekedést prognosztizál. Akárcsak más szolgáltatások, termékek esetében az utazásoknál is megfigyelhető egyfajta széthúzás. Jellemző, hogy a luxus, valamint a kifejezetten takarékos utak iránt van inkább kereslet, a drágább utazások közül is kiemelkednek a körutazások. „A magyarok általában az utolsó pillanatban gondolnak arra, hogy bérautóra is szükségük lesz a nyaralás során. Aki már korábban is tudja, hogy bérelne, ők is inkább kivárnak. Utánajárnak az áraknak, de remélik, hogy végül olcsóbban foglalhatnak. Általában azonban az utolsó pillanatban drágábban sikerül autót bérelni, a kölcsönzők ugyanis a szezonalitás figyelembevételével alakítják flottájukat. Így az utolsó pillanatban akár hiány is kialakulhat, ami az árakat felfelé mozdíthatja. Emellett, aki időben gondol a kölcsönzésre, kedvezményekben is részesül. A foglalást pedig le lehet mondani, ha az utazás mégis meghiúsulna” – hangsúlyozza az Avis ügyvezetője.

Kínában európai jogosítvánnyal nem lehet vezetni
Haraszti Géza elmondta: az utazási irodák visszajelzései alapján a népszerűségi listát egyértelműen a „keleti világ” országai vezetik, abszolút Ázsia a befutó (Kína-Indokína). Jellemző az is, hogy Ázsiában sem a megszokott úti célok a keresettek, hanem az eddig kevésbé felderített területeket (pl. Irán, Laosz, Vietnám), valamint Izrael is népszerű. Az alacsonyabb költségvetésű utak közül ismét kezd a közönség rátalálni Bulgáriára, illetve ártól függetlenül újabban sokan érdeklődnek Szentpétervár felől is. „Autókölcsönzés szempontjából nagyon fontos felhívni a figyelmet néhány sajátosságra. Kínában európai jogosítvánnyal nem vezethető bérautó, kölcsönzés esetén egy sofőrt is meg kell fizetni, ami körülbelül 10 Eurós napi költséget jelent. Itt a bérautópiac is jelentősen kisebb, mérete Dániáéval egyezik meg, ami az egy főre jutó bérautók tekintetében hatalmas eltérést jelent. Japánban a nemzetközi kölcsönzők nincsenek jelen, Kubában pedig szintén nem történt még meg a piaci nyitás. A közlekedést pedig nehezíti, hogy korlátozzák a szabad mozgást, nem mehet mindenki arra, amerre csak akar, engedélyeket kell beszerezni az utazáshoz országon belül.”

Külföldön a mobilitás a lényeg, nem a luxus
Az arab országokban és Izraelben fejlett autókölcsönzési társadalomról beszélhetünk, itt minden gond nélkül bérelhető autó. Ausztráliába, Új-Zélandra, Dél-Afrika, Észak-Amerika, és természetesen Európa országaiba is sokan indítanak foglalásokat, ezeken a helyeken a nemzetközi kölcsönzők is jelen vannak, és akadályok nélkül foglalható bérautó. „A magyar bérlőkre jellemző, hogy külföldi utazásik során nem az autó kategóriája, márkája a mérvadó. Egyszerűen mobilak kívánnak lenni, és a kisebb autókat átszámítva már 50 ezer Ft/hét áron megkapják. Ha lehet választani, akkor természetesen a jobb felszereltségű modellt – navigációs rendszer, tempomat, bluetooth, tolatóradar - kérik, de nem jellemző hogy a drágább megoldásokat keresnék” – összegez Haraszti Géza.

2013/03/11 - Fontos szakmai elismerést kapott az Avis Magyarország
Az Utazó magazin olvasói és szakmai közönsége idén is megválasztotta a legjobb autókölcsönzőt

Az Avis lett 2012 legjobb autókölcsönzője az „Az Utazó” című utazási és turisztikai magazin szavazásán. A szaklap olvasói, illetve az utazási szakma képviselőinek körében immár 14. alkalommal hirdette meg az elmúlt év legjobb turisztikai szolgáltatóit kiválasztó és értékelő közvélemény kutatását, amelyen az autókölcsönző cégek is megmérettettek.

A magazin olvasói és a szakma képviselői közül a közvélemény kutatásban több mint százan vettek részt, online és telefonon mondták el véleményüket a turisztikai szolgáltatók éves teljesítményével kapcsolatban. A legjobb autókölcsönzőnek járó díjat Az Utazó magazin Turizmus és Profit című konferenciáján adták át március 11-én Budapesten. „Az elmúlt két évben kiemelt hangsúlyt fektettünk a bérbeadási folyamat és az ügyfélkiszolgálás minőségének fejlesztésére, 2012-ben pedig országos hálózattá bővült az Avis Autókölcsönző Magyarországon” – fogalmaz Haraszti Géza, az Avis ügyvezetője. „Nagyon örülök, hogy nem csupán az ügyfeleink, hanem az utazási szakma is pozitívan értékeli erőfeszítéseinket”.

2013/01/21 - Megnő a kisbuszok iránti kölcsönzési kedv a síszezonban
Érzelmi és racionális érvek is a kölcsönzés mellett szólnak

A kisbuszok kihasználtsága idén februárban is maximum közelében alakul majd az autókölcsönzőknél a síszezonnak köszönhetően. A bérbeadások száma vetekszik a nyári üdülési időszak értékeivel, amikor szintén nagyon népszerűek a hat-nyolc személyes gépjárművek – tájékoztat Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője. „Az okokat érzelmi és racionális érvek is magyarázzák, úgymint a jó társaság, vagy a nagyobb pakolótér” – fűzi hozzá a szakember.

Céges és magánügyfelek is érdeklődnek
Síszezonban kisbuszok iránt magánszemélyek és cégek is érdeklődnek. A bérlés mellett szól a nagyobb csomagtér, így a kényelmes utazás lehetősége, a síeléssel járó felszerelések könnyebb elhelyezhetősége. Sokszor olyan társaságok döntenek a kölcsönzés mellett, akik eredetileg két autóval indultak volna útnak, a kisbuszos utazás viszont már útközben összehozza a társaságot, ezért inkább bérelnek. Sofőrváltás szempontjából is előnyösebb lehet a bérlet, hiszen míg két autó esetében négy, addig egy kisbusz esetén elegendő, ha két ember rendelkezik jogosítvánnyal. Sokszor pedig az útnak induló családnak, baráti társaságnak nem olyan autója van, amely megfelelő biztonságot nyújt a külföldi téli útviszonyokon is, ezért inkább kölcsönöznek, köreikben népszerűek a négykerék meghajtású járművek.

Nem kizárólag a költség a döntő szempont
Költségek tekintetében nem feltétlenül olcsóbb a bérlet, azonban a felsorolt érveknek köszönhetően évről évre egyre többen választják a bérautót a síeléshez. „A magyarok által kedvelt külföldi síparadicsomok 200-600 kilométer távolságra vannak Magyarországtól. Egy hét síelés egy négytagú családnak ma minimum 500-600 ezer forintba kerül, de kiemelt helyen és szezonban előfordul, hogy ebből az összegből csak a szállás fedezhető. A teljes költségből az útiköltség saját autó esetén 50-100 ezer forint autópálya matricákkal, üzemanyag költségekkel. Bérelt kisbusz esetében az egy főre jutó költség kb. 20-25 ezer forinttal ugyan emelkedik, azonban ennek ellenére növekvő tendenciát mutatnak a bérletek ” – összegez az Avis ügyvezetője.

Átalakul a piac
A kisbuszok bérleteit vizsgálva az elmúlt években megfigyelhető volt az a trend, hogy azok a cégek, akik szinte kizárólag, vagy jelentős mértékben ezekre a járművekre építették flottájukat és szolgáltatásaikat, kiszálltak a piacról az időszakos forgalom miatt, vagy a kényszer miatt csökkentették flottájukat. „Egyszerűen nem érte meg ezeknek a vállalkozásoknak a korábbi feltételek mellett piacon maradni. Az az autókölcsönző, amelyik fenn tudta tartani kisbuszos parkját, a pozitív irányba mutató változás miatt ma eredményesebben tudja azt üzemeltetni” – hangsúlyozza Haraszti Géza.

2012/12/13 - Angliában csúcs-, itthon holtszezon a karácsony az autókölcsönzésben
December közepén alvó üzemmódba kapcsol a szakma

Míg Angliában bizonyos esetekben gépkocsi-hiány alakul ki az autókölcsönzőknél a karácsonyi időszakban, addig Magyarországon december közepét követően alvó üzemmódra kapcsol a szakma – tájékoztat Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője. „A különbség okait több tényezőben kell keresni, ilyen például az utasösszetétel átmeneti átalakulása, az átlagkeresetek és az autóbérleti díjak arányának eltérése, illetve az autókölcsönzőket terhelő adók mértéke” – hangsúlyozza a szakember.

Az átlagfizetéshez képest itthon kétszer-háromszor drágább a bérlet
Angliában az ünnepi időszakban ugrásszerűen megnő a bérletek száma. Ilyenkor sokan veszik igénybe a szolgáltatást azok közül is, akik az év más időszakába nem költenek bérautóra, az ünnepi családlátogatásokat azonban ilyen formában bonyolítják. „Sokan csak egy-egy hétvégére bérelnek autót. Angliában az egy hétvégére jutó bérleti díjak átlagfizetéshez viszonyított aránya mindössze 5%. Ugyanez a szám itthon a 10-15%-ot is eléri, ami azt jelenti, hogy egy autót átlagosan 15-20 ezer forintért lehet bérbe venni egy hétvégére Magyarországon, ez pedig a magyar átlagfizetés 10-15%-át is kiteszi.” – világít rá a különbség egyik legfőbb okára az Avis ügyvezetője. Kiemeli: Emellett a bérleti díjakban is különbségek mutatkoznak a két ország között, itthon ugyanis a bérautók terhei jóval magasabbak, ez pedig az árakban is visszaköszön.

A céges ügyfelek elmaradása is csökkenést okoz
Magyarországon a bérletek december 15. és január 15. közötti visszaesésének egyik fő oka, hogy a céges ügyfelek ilyenkor nem veszik igénybe a szolgáltatást, nem utaznak üzleti útra, így nem bérelnek autót. A hazánkba érkező magánszemélyekre ebben az időszakban pedig az jellemző, hogy vagy nem engedhetik meg maguknak a bérautót, vagy az ünnepek alkalmából rokonlátogatásra érkeznek, és a család ilyenkor segíti őket a mobilitásban. „A korábbi évek tapasztalatai alapján itthon a kereslet január közepén élénkül majd fel, ekkor ismét visszatérnek a piacra a céges ügyfelek és beindul a síszezon is, melynek következtében megnő a kisbuszok iránt az érdeklődés. A tavalyi évből kiindulva február ezen a téren igen erős lehet” – összegez Haraszti Géza.

2012/11/26 - A Ryanair bejelentése minimális hatással lesz az autókölcsönzők forgalmára
Amíg a MALÉV által hagyott űrt nem töltik be, nagyobb lesz a turbulencia

Nem érinti jelentősen az autókölcsönző iparágat a Ryanair csütörtöki bejelentése, melynek következtében mintegy nyolcszázezerrel csökken a légitársaság budapesti utasainak száma. „A járatritkítás januártól lép életbe, január-február-március egyébként is a „gyengébb” hónapok közé tartozik légiforgalom szempontjából, több légitársaság is kevesebb géppel közlekedik ilyenkor, racionalizálva működését” – fogalmaz Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője.

Egy cég járhat igazán rosszul
A Ryanair bejelentése elsősorban a turisták számára lehet kedvezőtlen, az üzleti útra érkezők azonban továbbra is eljutnak majd Budapestre. „A kieső járatokat viszonylag gyorsan pótolni fogják más légitársaságok: nagyobb gépeket közlekedtetnek majd, vagy újakat állítanak be, illetve új úticélokat is felvesznek kínálatukba.” – véli a szakember. Ilyen például a skandináv SAS légitársaság pénteken bejelentett visszatérése a budapesti légikikötőbe. Az autókölcsönző cégek közül a Ryanair nemzetközi szerződéses partnerét fogja igazán hátrányosan érinteni a változás, ami nagyjából 1500 - 2000 bérletet jelent. „A változás annyiban módosítja a jelenlegi piaci helyzetet, hogy ez a bérlési volumen „szét fog szóródni” az autókölcsönző cégek között, hiszen nem a Ryanair hozza majd ezeket az utasokat, így ők nem kizárólag egy cégtől bérelnek majd autót” – tájékoztat az Avis ügyvezetője.

A MALÉV hatása még érezhető
A MALÉV csődje és kivonulása a piacról légüres teret hagyott maga után. Amíg ez a tér nem lesz betöltve és nem alakul ki egyensúlyi helyzet a légitársaságok piacán mind árban, mind minőségben és szolgáltatások tekintetében, addig folyamatosan lesznek belépők, kilépők és nagyobb lesz a turbulencia – összegez Haraszti Géza.

2012/10/01 - Országos hálózattá bővült az Avis Autókölcsönző
Októbertől már tíz vidéki városban érhetőek el az Avis szolgáltatásai

Hét új iroda megnyitásával (Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár és Balatonboglár) országossá bővítette bérbeadó hálózatát az Avis Autókölcsönző, így októbertől a budapesti irodák mellett már 10 vidéki városban is elérhetőek a cég szolgáltatásai.

Az Avis Autókölcsönző magyarországi tevékenysége a 2010. év eleji tulajdonosváltást követően vett ismét lendületet. Az új menedzsment az értékesítésre és az ügyfélkapcsolatok bővítésére koncentrálva a belföldi piacon két év alatt 200 % feletti, a repülőtéren pedig 15%-os forgalomnövekedést ért el. A növekvő árbevétel csökkenő költségekkel párosult, miközben a gépjárműflotta darabszámát megduplázta az Avis. Napjainkra ez több mint 300 személygépkocsit számláló gépjárműparkot jelent 17 márka modelljeiből. Az irodahálózat bővítésével kapcsolatban Haraszti Géza ügyvezető igazgató elmondta: „Az elmúlt két évben kiemelt hangsúlyt fektettünk a bérbeadási folyamat és az ügyfélkiszolgálás minőségének fejlesztésére, és azt tapasztaljuk, hogy ügyfeleink pozitívan értékelik ezen erőfeszítéseinket. Jóllehet, a gazdasági folyamatok megfontoltságra ösztönöznek, az ügyféligények száma nem csökken, ezért döntöttünk a hálózatfejlesztés mellett.”
A hálózatbővítés előkészítése során szempont volt, hogy olyan képviseletek, illetve partner irodák jöjjenek létre, melyek mögött megbízható, jól működő autókereskedések állnak, valamint hogy olyan városok kerüljenek be az Avis hazai és nemzetközi vérkeringésébe, melyek segítik az ügyféligények még teljesebb körű kiszolgálását.

Vegyes képet mutatnak a piaci trendek
Az elmúlt években a kölcsönzők szolgáltatásai differenciálódtak, a piaci résztvevők egy részét komoly pénzügyi korlátok és autópiaci áthatások érintették, különös tekintettel az új és használt autók árának változására, a beszerzési és eladási lehetőségekre. Mindezek következtében egyesek előnyt értek el, mint például az Avis, mások korlátai felerősödtek.

„Igyekeztünk a cég iránti bizalmat innovatív szemlélettel erősíteni. Például tavaly – a magyar piacon máig - egyedülálló szolgáltatást vezettünk be a repülőtéri parkolóban, ahol egy, az Avis központi rendszeréhez csatlakozó kézi készülék segítségével a leggyorsabb bérautó visszavételt biztosítjuk. Elindítottuk a személyautókon felül a haszonjármű kölcsönzést, illetve a budapesti belvárosi iroda teljes felújításon ment keresztül annak érdekében, hogy az ügyfélkiszolgálásnak megfelelő környezetet biztosítsunk.” – összegzi a közelmúlt legfontosabb fejlesztéseit az ügyvezető igazgató.

2012/07/05 - Újabb Superbrands elismerés az Avisnek
Idén nyolcadik alkalommal ült össze a 18 tagú, független szakemberekből álló bizottság, akik az Avis márkát, a működési hátterét adó AUTO ReFAIRent Kft. 2010-es megalakulása óta immár harmadik alkalommal találták érdemesnek arra, hogy viselhesse a Superbrands védjegyet.

A Superbrands jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet az elismerésre. Több mint másfél évtizeddel ezelőtt marketinggel és kommunikációval foglalkozó szaktekintélyek köre indította útjára a programot Nagy-Britanniában. Céljuk kettős volt: a kiemelkedő erejű márkák reflektorfénybe állítása, valamint követendő példák bemutatása a fejlődni, tanulni kívánó piaci szereplők számára. A program az indulás óta a világ minden részén ismertté vált, ma már 5 földrész 88 országában jelent különleges minősítést a Superbrands elismerés.

„A független szakmai kör elismerése azért különösen fontos számunkra, mert igazolja, hogy jó irányba haladunk, és erőfeszítéseinket a piac is értékeli. A cég 2010-es alapítása óta azon dolgozunk, hogy innovatív megoldásokkal, a belső folyamatok hatékonyságának emelésével, a szolgáltatás minőségének és rugalmasságának növelésével ügyfeleink megbízható és felelős partnerként tartsanak számon bennünket, ahogyan arra az Avis erős márkaértéke is kötelez.” – mondta el Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző ügyvezető igazgatója.

2012/05/23 - GDS weboldal elsőként az Avisnél
Az Avis az autókölcsönzők között elsőként indított útjára egy, a GDS rendszerben történő bérautó foglalásokat támogató weboldalt. A kifejezetten az Amadeus számára fejlesztett www.AvisGDS.com honlappal az Avis célja, hogy bemutassa, mennyire egyszerű az autóbérlés. Az Amadeus rendszerben történő foglalás részletes demonstrációja mellett a szolgáltatás bemutatása, valamint a szakmai zsargonok közérthetően megfogalmazott magyarázata is elérhető, segítséget nyújtva az utazási irodai partnerek munkájához.

2011/07/07 - Haszonjármű kölcsönzéssel bővített az Avis
Az Avis Autókölcsönző a személyautók és minibuszok mellett haszonjárművekkel bővítette flottáját. A középkategóriás dobozos áruszállítók akár egy-egy napra, például szervizben lévő autó helyettesítésére, hirtelen megnövekedett szállítási igény kiszolgálására vagy költözés idejére, de akár hosszabb távra is igénybe vehetők, mely vállalati bérlés esetén, a saját jármű beszerzési és üzemeltetési költségeivel összevetve kifejezetten előnyös konstrukció. A szolgáltatási paletta bővülése révén az Avis a jövőben még szélesebb vállalati és egyéni ügyfélkör igényeire tud megbízható megoldást kínálni.

2011/03/16 - A leggyorsabb bérautó visszavételi rendszer csak az Avisnél
Gyorsaság – áttekinthetőség – innováció

Az Avis Autókölcsönző a magyarországi piacon egyedülálló szolgáltatást vezetett be, mely ötvözi a legújabb technológia gyorsaságát a személyes kiszolgálás előnyeivel. Az innováció révén az ügyfelek számára mostantól a leggyorsabb bérautó visszavétel biztosított.

A technikai újdonság lényege, hogy egy, az Avis központi rendszeréhez csatlakozó kézi készülék segítségével az Avis munkatársa a gépjárművet a parkolóban átveszi, megadja a szükséges paramétereket (leadási időt, km-óraállást, üzemanyag-szintet és az esetleges sérüléseket), majd azonnal ki is nyomtatja a bérlet lezárását szolgáló elektronikus bizonylatot, melyet a bérlő már csak alá kell, hogy írjon. A feldolgozás folyamata mindössze 60 másodperc.

Az innováció révén az ügyfél nemcsak időt takarít meg – például induló repülőjáratához sietve –, hanem külföldi tapasztalatok alapján nagymértékben segíti a későbbi reklamációk elkerülését is, hiszen a személyes átvétel lehetőséget ad többek között az esetleges sérülések megvitatására még a bérlet lezárása előtt. A bérlőt később sem érheti meglepetés, hiszen megtörténik a végelszámolás, a bizonylat minden költséget tartalmaz (sérülés, hiányzó üzemanyag, biztosítási önrész), kivéve természetesen az utólag felmerülő esetleges közlekedési, szabálysértési bírságokat. A gépjármű felvételekor meglévő sérüléseket a bérleti szerződésen egy egyértelmű ábra mutatja, mely a bérlet végén, a központi rendszeren keresztül megjelenik a kézi készüléken, gyors és hatékony átvételt biztosítva. A készülék mobil internet eléréssel bárhol használható. A hazánkban egyedülálló szolgáltatás a legnagyobb forgalmú ferihegyi repülőtéri irodában érhető el.



© 2010-2017 Avis Autókölcsönző | AUTO ReFAIRent Autókölcsönző és Szolgáltató Kft. | Belföldi bérlés: (1) 318 4240, (1) 790 5250, (1) 296 6421 | Külföldi bérlés: (1) 318 4685 | Vállalati ajánlatkérés: (29) 550 466, (29) 550 460 | Utolsó frissítés: 2017.10.13.